• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dwayne Johnson az egyetlen, aki reggel hétkor nősül - most kiderült, miért

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Dwayne Jonson augusztusban feleségül vette két legkisebb lánya édesanyját, Lauren Hashiant, mely esküvő egyébként már halasztásra került egyszer, akkor a kis Tiana miatt, akinek az érkezése kicsit keresztülhúzta a szülők eredeti terveit.

A titkos esküvőre nyolc évvel azután került sor, hogy a pár találkozott, amire egyébként a vendégek online meghívást kaptak, azonban csak az utolsó pillanatban, így volt olyan, például Emily Blunt, aki nem tudott ott lenni a nagy napon. Vagyis egészen pontosan a nagy nap hajnalán, a vendégsereg ugyanis napkeltekor kezdett el gyülekezni, hiszen a ceremónia szigorúan hétkor kezdődött. Erről Dwayne a The Ellen Show-ban mesélt.